^Az oldal tetejére

  • Polgárőr járőrautó

    Suzuki SX4 S-cross egyesületünk által használt gépjármű

  • OPSZ

    Egyesületünk tagja az Országos Polgárőr Szövetségnek.

  • Zsámbok

    Zsámbok település

Üdvözöljük honlapunkon

 

Tisztelt Közgyűlés!

A Zsámboki  Polgárőrség beszámolója a 2015 január 01 és 2015 december 31-e között eltelt időszakban végzett munkát foglalja magába.

Eredményes évet tudhat maga mögött az Egyesületünk. Régi és új feladatoknak, kihívásoknak kellett megfelelnünk. Ki kell hangsúlyozni azt a tényt, hogy a Polgárőrségünk tagjai a feladataikat társadalmi munkában végzik, ezért velük szemben társadalmi követelmény csak a feladat ellátásának színvonala és minősége miatt támasztható. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy az általunk felvállalt települési közbiztonságot hatékonyan védjük és lehetőségeink szerint javítjuk. Ezeket csak és kizárólag csapatmunkával tudtuk elérni, amiben szinte minden egyes polgárőr markánsan kivette részét. Ezen áldozatos és önfeláldozó munkáért maximális köszönetemet fejezem ki magam és az egyesület elnöksége nevében.



Az éjszakai járőrözés mellett, jelenlétünkkel lehetővé tettük ünnepeink méltó és zavartalan megünneplését. Segédkeztünk az önkormányzati, iskolai rendezvények lebonyolításában. Mindenszentek és a Halottak Napja kiemelt feladatot jelentett Egyesületünk tagjainak.

Fokozott figyelemmel kezeltük ezt a három napot, az Egyesület tagjai részt vettek a település egyéb rendezvényein, állami, egyházi ünnepek megemlékezések, más civil szervezetek rendezvényein is képviseltettük magunkat.

A Sport Egyesülettel jó kapcsolatot tartunk, a labdarúgó mérkőzéseken rendszeresen jelen vannak polgárőreink a biztosítás ellátására.

Közúti baleseteknél (9 alkalom) polgárőrök biztosították a helyszínt, a forgalom elterelését, az esetleges sérült jármű elszállításáig a területet.

A Hősök Kertjében lévő elöregedett fák gallyazásánál a forgalom lezárásában, irányításában vettünk részt.

Az Országos Polgárőr Szövetség 2014.évi célkitűzésének értelmében, Egyesületünk kiterjedt figyelemmel kíséri Zsámbok község határát a mezőgazdasági vállalkozók termelésének védelme érdekében.

A helyi körzeti megbízottal a polgárőrség kapcsolata igen szoros, napi kapcsolatban realizálódik. Mint az alábbi levélből is kiderül:

„Tisztelt Zsámboki Polgárőrség!  Mint Zsámbok község körzeti megbízottja, szeretném megköszönni a zsámboki polgárőrök áldozatos munkáját, akik szabadidejüket feláldozva is segítik a község érdekében végzett munkámat! Nem csak a minden éjszaka végzett járőrtevékenység, hanem az azonnali reagálást igénylő események során is bármikor lehet rájuk számítani, ahogy azt már több esetben is bizonyították. Segítségük mondhatni nélkülözhetetlen pl. ha eltűnt személy felkutatására vagy rendezvény biztosítására kell intézkedni! Köszönet illeti őket a sok hasznos információért is, amivel szintén hozzájárulnak a község biztonságának megőrzéséhez, erősítéséhez! Bízom abban, hogy együttműködésünk továbbra is ilyen töretlen és hatékony marad! 

Köszönettel: Borbély Zsolt címzetes r. törzszászlós, Zsámbok község körzeti megbízottja”

Közös járőrözéssel sikeresen tevékenykedünk a bűnmegelőzésben, az idegen személyek, házalók, besurranók eltávolításában. Két esetben került sor eltűnt személy keresésére, egyik alkalommal 23 fő polgárőr, a másik alkalommal 5 fő polgárőr vett részt.

Reméljük elmondhatjuk, hogy a Zsámboki Önkormányzat Képviselő Testületnek ülésén értékelt, Gödöllői Rendőr Kapitányság beszámolójának, Zsámbok községre kivetített adatai javulásához az Egyesületünk tevékenysége is hozzájárult.

A községben elkövetett bűncselekmények száma 2014. évben 31 eset volt, míg 2015-ben 16 eset.

A lakosság számához viszonyítva, az elkövetett bűncselekmények száma 1000 főre vetítve:

Zsámbokon elkövetett bűncselekmény sz.: 16 eset, lakosság 2.297 fő, 6.96 % 1000 főre vetítve.

Mindez pl. Vácszentlászlón 22 eset, 2.035 lakosra, 10,81 % 1000 főre vetítve.

Községünk területén kamerarendszer kiépítésére került sor, mely visszatartó erőnek hat a bűnmegelőzésben.

Szomszéd települések polgárőreivel történő kapcsolattartás keretében:    

A Valkói Veterán Autóbusz találkozó rendezvényen is jelen voltunk, segítettük a rendezvény zavartalan lebonyolítását.

 Dányban Szekeres Mihály atya temetésén jelenlétünkkel segítettünk az autók parkolásában, az útlezárás során pedig az eligazításban a dányi polgárőrökkel és a rendőrséggel közösen.

Szeptemberben Dány-Szentegyed (Dányi Tó) külterületi településen koszorút helyeztünk el a Zsámboki Önkormányzat nevében a Kopjafánál.

 Tisztelt Közgyülés!

 Statisztikai adatok az év során eltöltött  szolgálatból:

Éjszakai járőrözés: 2961 óra

Rendezvénybiztosítás:

-Lecsó Fesztivál  (3 nap)  egyéb települési

rendezvények   454 óra  (8 fő)

-Labdarúgó mérkőzéseken biztosítás 120 óra

-Valkó településen  12 óra (3 fő)

- Dány településen  7 óra (5 fő)

Kukorica táblák őrzése, járőrözés  756 óra

Szentegyedi játékok c. rendezvényen való részvétel 4 óra (1 fő)

Rendőrséggel töltött: 177 óra

 -eltűnt személy felkutatása  30 óra

 -közös járőrözés 64 óra

 A 2015. december 31-i állapot szerint egyesületünk 64 tagot számlál.

Az év során 3 fő tag kilépése történt az egyesületből, kizárás nem történt.

 Pályázat útján Opel személygépkocsira 1-1 garnitúra gumiköpenyt nyertünk a Hankook-tól.

Minden pályázati lehetőséget próbálunk kihasználni, az elmúlt évben a 5 alkalommal benyújtott pályázatunkból ez az egy volt nyertes, sajnos a többi nem nyert. Itt informatikai eszközre pályáztunk. Ez évben is benyújtunk működési támogatásra kiírt pályázatot, amennyiben a megfelel az egyesületünk a pályázati kiírás feltételeinek.

2015.évebn elkezdtük a polgárőrök részére a formaruha beszerzését, anyagi lehetőségeink szerint 2016.évben is szeretnénk folytatni, különösen fontos a jólláthatósági mellények beszerzése, ez ma már kinn az utakon illetve egyéb rendezvényeken is nélkülözhetetlen.

 Tisztelt Közgyűlés!

 Visszafizetési kötelezettség nélkül kapott támogatás, juttatás 2015.évben:

 

 Egyesületünk támogatási mutatója, mely a kiutalt NAV 1% mértéke, emelkedett a 2015-ös év folyamán. Az elmaradt 2014-es év kiutalásával együtt 153.906.- Ft összeget kaptunk.

 Zsámbok Község Önkormányzata 530.000,- Ft

„ a Belügyminisztérium BM/4206-3/2015 számú támogatása terhére 200.000.- Ft

az Országos Polgárőr Szövetség támogatása 105.600.- Ft

a Mezőgazdasági Termelő és Értékesítő Szövetkezet támogatása 270.000.- Ft

Trans –Rak Kft támogatása 40.000.- Ft

Galga-Coop Kft támogatása 25.000.- Ft

Levend-Med Kft ( zsámboki patika) 20.000.- Ft

Turai Takarékszövetkezet támogatása 10.000.- Ft

Magánszemélyek, mezőgazdasági egyéni vállalkozók 61.000.- Ft

 Összesen: 1.415.500.- Ft

 

A támogatás felhasználásáról a 2015.év mérlegében számolunk be.

 

 Tisztelt Polgárőrtársaim! Először is Nektek köszönöm meg kitartó munkátokat és kívánom ez maradjon is így!

Nevetekben pedig megköszönöm támogatóink aktív tevékenységét, melyet a 2015-ös év folyamán is megismételtek. Támogatásuk nélkül az Egyesületünk tevékenysége sem működne ilyen hatékony módon. Amit körzeti megbízottunk is igazol levelében, mi pedig nagyon köszönjük elismerő szavait, bízunk benne, a következőkben is így működik kapcsolatunk.

 Tisztelt Közgyűlés!

 Megköszönöm mindenkinek a jelenlétét, megtisztelő figyelmét. További jó munkát, erőt egészséget kívánok mindenkinek.

 

Zsámbok 2016. május 21.

 

                                                                                          Bajnóczi Krisztián

                                                                                                 elnök

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Copyright © 2013. Zsámboki Polgárőr Egyesület  Rights Reserved.